Nyári esték

Nem is olyan régen a blogra felpakoltam egy nagyobb galériát, remélve, hogy a T. Olvasók igényét kielégíti majd a bemutató. Nem így lett. Kaptam néhány jogos kritikát, amiért mostanában ritkán és kevesebbet írok (természetesen örülök annak, hogy hiányoznak a bejegyzéseim), így nekiveselkedtem egy hosszabb hangvételű szösszenetnek. Közben megérkezett egy antikváriumból a '90-es években kiadott Horgászkalauz sorozat, köztük az anno ronggyá olvasott nagy kedvenccel, az 1992-es kiadvánnyal - Dr. Hunyady Attila borzolta a kedélyeket benne "Vízen járni jó, de..." című írásával. Számtalanszor elolvastam ifiként, így most - több, mint húsz évvel később - rég elfeledett érzéseket keltett bennem a kiadvány. Szinte éreztem azoknak a régi horgászatoknak az illatát, és elő kellett vennem megfakult fényképalbumom, hogy elmélázzak elmúlt kalandokon, elmaradt horgászbarátokon... 

Az öreg Hunyadyt az utóbbi években sok támadás érte - az Internet (sok előnye mellett) arra is kiválóan alkalmas, hogy (természetesen névtelenül) porba gyalázzunk régi példaképeket, öreg horgászokat. Olyan horgászokat, akik már akkor tanítottak és okítottak, mikor a jelenlegi "fika-nemzedék" még kéjes gondolat sem volt; így születhetett meg többek között a rossz emlékezetű "bokorkarolyvagyok" blog is, amit szerencsére közben töröltek, s amiről később persze kiderült, hogy a magyar horgászmédia legalján kapirgáló (s ahogy többször kiderült: a legaljasabb húzásokra is képes) fenegyerekek keltettek életre. No comment.. 
Hunyady doktor egyéniség. Olyan egyedi stílust vezetett be a magyar horgászirodalomba, amit előtte senki sem használt. Pont. A fent említett fenegyerekek legfeljebb jelenthetnének neki. Vagy még azt sem. Míg egy átlagos kölyök az én időmben teljesen triviális dolgokról álmodozott (Lutra album, sulidiszkó, Jucika a hetedik béből), az én álmom egy közös horgászat volt Hunyady Attilával, vagy Bokor Karcsi bácsival. Utóbbi álmom valóra vált, az első még várat magára. Így döntöttem: jelen bejegyzésem íródjon ebben a stílusban! Hogy sikerült-e megvalósítanom ezt az elképzelést, döntsd el Te, kedves olvasóm!

Nyári esték

Szeretem az esti, éjszakai horgászatokat, a cimborák nagy részével ellentétben. A sötét rejtelmes, szinte félelmetes, ahogy egy-egy buffanás, csattanás töri meg a csendet, kísérteties a csobogás, ahogy a víz surran a dárdafák között. Persze éjszaka vízen járni veszélyes is, így ha tehetem, nem egyedül megyek. Panyi igazi elvakult pecás (valójában Sanyi a becsületes neve, ebből, és kedves kis foxijának, Panninak a nevéből "hoztuk össze" becenevét) , megélt néhány naplementét a déli nagy folyó mellett, hatalmas bajszosok és kékfarkúak emlegetik nevét a limányokban, Laci, a másik barát inkább valamilyen vízi alkalmatosságból vallatja szívesebben a vizet, fogja is a balinokat és a domolykókat szakmányban. Szívesen megyek velük horgászni, mert helyismeretük mellett a humoruk is kiváló, ráadásul minden kalandban benne vannak. 


A forgatókönyv egyszerű: becuccolunk valamelyik lestrapált töltésjáró járgányba és előirányozzuk a legígéretesebbnek tűnő köveket. Útközben megállunk egy közeli faluban, ahol mennyei kemencés pizzát sütnek; a kelt tészta mellé felbontunk egy-egy üveg hideg sört, míg az épp aktuális sofőr undorodva kortyolgatja meleg kóláját. Jóllakottan és elégedetten érünk a kőre, nincs szükség instrukciókra vagy megbeszélésre, halkan perget mindenki. Igazi idill. Én legszívesebben a homoktöréseket és a partoldalakat vallatom, balinra, domira és jászra számítva, ők ketten igazi "nagyvadas" pecások, inkább a kutyrokat, gödröket horgásszák, néha "megfejelik" egy-egy szebb csukával a terítéket. Persze itt is kevesebb a hal már. Hej, pedig micsoda halbőség volt régen ezen a szakaszon...!



Július 13.

Ezen a szúnyogokkal terhes júliusi estén Panyival kettesben vágtunk neki a kövezéseknek. Egy-egy pergetőbot, táskányi műcsali, meg valami csodaszernek nevezett szúnyogriasztó. Mint később kiderült, ez a lötty jobban vonzotta a szúnyogokat, mint a meleg emberi test. Apróért sózták ránk az üzletben, meg is lett az eredménye: a folyamatos szúnyogtámadástól kétszer akkorára dagadt a fejünk. Sebaj, azért csak körbepergettük a kedvenc helyeket. A homoktöréseken szép domolykókat, kisebb balinokat akasztottam, míg Panyi a kövezések ráfolyását erőltette Team Esko és SR Rapalákkal. Nagy csobbanás, azt hittem, barátom "megmérte" a vizet, pedig emberes méretű csukát akasztott!! Nagy nehezen feltornászta magát a kőspiccre, a merítő persze a vállán, legényesen átkötve. Kézzel próbálta kiemelni, de a szép csuka még kétszer kitört, mielőtt partra vehette volna. 


- Te, Balu, ekkora csuka..! - levegőt alig kapott a nagy izgalomtól, éppenhogy össze nem csókolt nagy örömében. Rágyújtottunk - inkább a szúnyoghadak elűzése miatt -, készítettem néhány fotót a gyönyörű halról. 
- Lesz még itt más is. - lelkendezett, miközben visszaengedte a csupafog jószágot a vízbe. 
 Lett is. Újra a ráfolyást vallatta, míg én egy méret feletti csukát segítettem partra, kék színű SSR wobblerrel. Szerencsétlen torokra vette a műcsalit, a merítőben szerencsésen le is harapta, így a halat félretettem Panyinak, benne a kioperálhatatlan Rapalával. 
Közben neki újabb vehemens rávágása, s mit ad Isten, meg is fogja...jókora balin! Szinte remeg az izgalomtól, Balu, ilyen nincs, ilyen napot... Megsüvegeltem ezt a halat is, majd miután visszaengedte, a távozás mellett döntöttünk, mert a csodaszerre egyre izgatottabban özönlöttek az erdőből a szúnyoghadak. Visszavonultunk inkább csípéseinket vakargatni, sebeinket nyalogatni...


Július 17. 

Okulva az előző heti viszontagságokból, útközben bevásárolunk néhány tubus szúnyogriasztó krémet és aeroszolt, a legdrágább fajtából. Panyi cigarettát vesz, én két jókora szivart, ezzel is hozzájárulva szúnyogmentes éjszakánkhoz. A parton fújjuk magunkat, mint két elmeháborodott, majd azonnal rá is gyújtunk a szivarokra: a dolog működik, a szúnyogok messze elkerülnek minket.
Halkan lopózunk a múltkori nyerő helyre, Panyi mutatja, hová dobjak. Ezüst színű SR-t teszek fel, de semmi. Ő is bekapcsolódik a mókába, a parttól néhány méterre elemi erejű rávágás: megint krokodikpofájút akaszt, méghozzá a nagyjából. Panyi kihúzza a homokra, a hal még ott is táncol egy keveset, mire megnyugszik. Elégedetten vigyorgunk mindketten, számomra mások fogása ugyanakkora élményt jelent, mint a sajátom. Örülök a halnak, az ő örömének, vidáman kattintgatok. 


Ebben a felspannolt állapotban megindul a bohóckodás: szívjuk a szivart, idétlenkedünk. Pulóverem a nyakamba csomózom, úgy nézek ki, mint egy juppi, Panyi le is fényképez. Később a számunkra szokatlan szivar megteszi a magáét: én szédülök, majdnem a vízbe fordulok többször is, Barátom pedig olyan köhögőrohamot kap, hogy majd kiköpi a tüdejét. Szivar elolt, arcot vízzel megmos, eszetlenkedést befejez. 


Elbotorkálok egy közeli homokpadra, ami tele van "vendégmarasztaló" ágakkal, beljebb csökös hágli, jókora dárdafákkal. Domolykót próbálok fogni, sikerült is megakasztani néhány szép példányt, két nagyobb benn is marad az akadóban, az egyik magával viszi az egyik BR wobblerem. Éppen azon töprengek, hogy megint rendelnem kell majd belőlük párat, mikor egy közeli fa alatt jókora rablás töri meg a csendet. Sötétedik, kisebb harcsára gyanakszom, öt centis GFR színkódú SSR-t kapcsolok a karabinerbe. Első dobásra őrült rávágás, méretes csuka kerül a merítőbe. Szerencsére a horog a szája szélében, így minden gond nélkül megússza a találkozást. 


Éjfélig erőltetjük, de több halat nem fogunk. Panyinak lemarad egy kiló körüli süllő, végül úgy döntünk, elindulunk az autóhoz, hajnalban meló. A kövek mögötti visszaforgóban hangos buffanások, a vízre világítva harcsapundra rajokat pillantunk meg. Hét, nyolc, kilenc...számoljuk őket. Ide vissza kell jönnünk hamarosan!

Július 19. 

Két nappal később Lackó oldalán indultam csorogni egy két naposra tervezett túrán. A délután szokásos módon telt, domolykók és balinok vegyesen, valamint Laci gyönyörű mintázatú csukája az örvénylő vízből. Mit kereshetett ez itt? Az idei év különösen "csukás", egészen elképesztő helyeken bukkanunk rá krokodilpofájú kedvenceinkre. 


Este letáborozunk, halat és kolbászt sütök grillen, rá sárgadinnyét csemegézünk, majd eltesszük magunkat holnapra: Laci a homokon, sátorban, én az erdő szélén függőágyban. Tíz perc múlva vad ágropogásra ébredek, bevilágítok az erdőbe: egy kis bak néz velem farkasszemet. Újabb öt perc múlva ismét csörtetés, ezúttal egy szarvas a tettes. Jobbnak láttam a függőágyat lebontani és a homokra cihelődni. Nem mondom, aludtam már kényelmesebben is, szerencsére a zölddió pálinka "segített" elaludni...


Éjfél körül jókora ramazúrira ébredtem. A homok végére hatalmas küszcsapat vette be magát, közötte ott dorbézoltak a ragadozók. A mai napig bánom, hogy a másik oldalamra fordultam és elaludtam. Kettő körül újra felriadtam a vircsaftkodásra, akkor már nem bírtam tovább, leballagtam a homokvégre és a vízbe állva vallatni kezdtem a kis öblöt. Beesőre jött egy szép domolykó, majd egy méretes csuka (éjjel kettőkor, hogy ezt mi lelte?), végül kis popperre szépen odadurrantott valami bitang balin, ami rendje-módja szerint le is maradt. 


Szidtam a fejem, mert éppen a végére értem oda lakodalomnak, mi lett volna itt, ha...! Mérgelődve feküdtem vissza, mikor hajnalban az első szúnyogok felébresztettek, Lackó már két balinnál tartott ugyanabban az öbölben. Végül teljesen eltűntek a kishalak, mi pedig folytattuk utunkat lefelé a nagy vízen.

Július 26. 

Én mondtam előre a többieknek, hogy kukacos botot fogok magammal vinni, de senki sem hitt nekem, így elkerekedett szemekkel bámultak, mikor kikaptam az autó csomagtartójából fonott zsinórral szerelt Daiwámat. Jól emlékeztem még a múltkori harcsa-invázióra, inkább kíváncsiságból vittem magammal ezt a felszerelést, hátha megakasztok néhány szebb harcsát a kicsik között. Friss nadály és friss berki giliszta, minden, ami egy jól megtermett bajszosnak kell!


A délután nagyjából eseménytelenül telt, kisebb balinok és domik szórakoztattak bennünket. Lackó este tízkor elbúcsúzott, mondván, reggel korán kel, mi maradtunk egy darabig még. Kigúvadt szemekkel bámultam a világító úszót, és éppen valami neurotikus madár rikácsolását hallgattam, amit Laci távozásakor vert fel, mikor a zöld kis pont határozottan elindult a víz alá. Bevágtam, erőtlen védekezés a válasz, le is maradt. Szerelés vissza, csend. Közben megérkezett Panyi (egy balint fogott a felső kő végi limányban), szinte azonnal újabb kapás, kicsit erősebb rugdalózás, ismét lemarad. A pipától nem látok, keresgélek a dobozomban, az egyik wobblerről leakasztok egy jókora egyágú kampót. Gilisztacsokor kerül rá, szépen sikerül bejátszanom egy part menti bokor alá. Panyival beszélgetünk, az úszó eltűnik. Bevágás, valami nagy állat kettőt belefejel a zsinórba, majd tempósan elindul felém - azaz ki a nyílt folyóra. Kicsit eloldalaz, kis Daiwám recseg, a hal belefekszik, szinte előttem egy gödörbe. Próbálom megemelni, de nem megy és a kis horog kipattan belőle. 
A pech sorozat folytatódik: remegő kézzel dobok újra, egyenesen fel a víz fölé lógó fa koronájába. Hiába rángatom, fenn marad az egyetlen úszó, patronostul, mindenestül. Erőltethetném a fenekezést, de nincs kedvem, ráadásul Panyi is menne, így szótlanul elindulunk haza.

Július 30. 

Ismét Lackóval, ezúttal partról. A gilisztás cejg megint nálam van, okulva a múltkoriakból ő is hozott egyet. Persze ismét a pergetés a fő irányvonal, be is vesszük magunkat a legeldugottabb szúnyogtanyákra. Az egyik kövezés ráfolyásán kezdek, egy SR-5 S-t csatolok fel, a felső szélét dobálom végig a kőlábnak. A parttól nem messze kemény rávágás, bevágnom sem kell. Mi lehet ez? Nem balin, nem igazán tudom elsőre felhúzni, de nem is lehet nagy hal, csak imbolyog ide-oda a mélyben. Laci felettem szerel, lesétál hozzám, egyszerre ismerjük fel a jövevényt: harcsa! Azaz inkább harcsapundra, de örülök neki nagyon, és eszembe jut a múltkori átkukacozott este. Bizony, ilyen a horgászat...


Sötétedésig semmi, bedobáljuk a gilisztás motyót, közben Laci perget rendületlenül. Meg is van az eredménye, először kiló körüli tüskéshátút akaszt, ám az a lába előtt lerúgja magát a horogról, majd később tisztességes balint terel a merítőbe. Gratulálok neki, a hal megy vissza a vízbe, mi a botok mellé.
Nem ragozom: csendben telt el a fél éjszaka, Laci fogott egy szép dévért, én betliztem, mégsem keseredtünk el, éjfél után elégedetten autóztunk Pécs irányába.


Augusztus 5. 

Talán barátaim sem sértődnek meg, ha azt mondom, ez az éjszakai kaland lett számomra az ideiek közül a legkedvesebb, mivel öt éves kisfiammal töltöttük kettesben. Születése óta erre várok, végre összejött a dolog, ráadásul végtelenül élvezte is az egészet, a tábortüzet, a sütögetést, a sátrazást, a hajnali felkelést, s ezzel valódi örömet szerzett nekem is. A horgászattal nagyon nem is foglalkoztam (néhány kisebb balin jött műlegyes botra hajnalban, a "bandanagy" kiló körüli példány lehetett), bepróbálkoztam a kenyeres zsákkal paducra, de befürödtem vele. Sebaj, ezzel úgyis csak ismerkedek még, lesz rá lehetőség bőven..!





Szeretem a nyári estéket, még inkább a nyári éjszakákat. A szúnyogokat meg lehet szokni, a csendet és a tiszta csillagos eget bámulva néha még szebb halat is akaszt az ember fia. Menni kell, amíg mehetünk, amíg van rá lehetőség, és amíg van hová menni... 
Share on Google Plus

About Balázs Peti

ClogFlyFishing - horgászblog tájakról, halakról, ételekről, emberekről, élményekről. A blogon található szöveges és képi tartalom megosztása csakis a szerző engedélyével!

7 megjegyzés :

  1. Ez kellet nekem! Imádom olvasni az írásaidat, különösen, ha saját kalandjaimat is újraélhetem általuk. Az öreg is elismerően bólintana, ha olvasná...
    Ami kis Balut illeti, majd rákap ő is a dologra, már az is nagy dolog, hogy élvezi a vízparti mókát.

    VálaszTörlés
  2. Most adom/adnám el a horgászkönyveim, újságjaim egy részét, basszus, ha megírod a blogra, hogy kellenek a Kalauzok, megegyezhettünk volna...
    Nekem sajnos lezárult a horgászat irodalma 1955-nél, de akad kivétel. Többek között dr H. A. könyvei, írásai. Nálam annyiból még egy pluszt jelent, amit írt, az javarészt a Dunáról szól.

    VálaszTörlés
  3. Levi, jó lett volna. Volt még valaki rajtad kívül, aki jelezte, hogy nemrég ajándékozta el őket. Állítom különben, hogy a Mohosz megjelenése után ez a '92-es Kalauz sikerült a legjobban (persze a Ragadozó halak horgászatán kívül). Az agymosottak tábora azonnal leugatta a projektet, miszerint miért csak Ferenczy és Hunyady írások vannak benne, a következőbe tettek másokat is, olyan is lett. Egyedül Lőrincz írása ér valamit rajuk kívül.

    VálaszTörlés
  4. Ja! AZOKAT a kalendáriumokat én sem adom el...

    VálaszTörlés
  5. Az tény, hogy a régi Hunyadi, és Bokor írásokon nőtt fel itt mindenki. Aki nem az hazudik!
    A máról inkább ne beszéljünk! ;)
    Az írás nagyon jó lett, gratula a gyerekhez! Jól bírta a vérszívók támadását?

    VálaszTörlés
  6. Azt annyira nem, de megszokta. :) Kénytelen volt.

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.