Vers mindenkinek

Estnek árnyán alkony szárnyán 

a szürkület végiglibben. 

Régi tőkék mámort rejtőn 

kapaszkodnak kopasz lejtőn 

s rőt levelük meg-megrebben.

Int egy árnyék, elmúlt szárnyék 

bús fürtöknek takarója, 

késő darázs zsongva-bongva, 

szeptemberi titkot mondva, 

pihenni száll a karóra. 

Vén diófa zizeg, susog, 

egy-egy dió halkan koppan, 

holt levél száll a mély útba, 

Tejút néz a bedőlt kútba,

gyalogúton lépés dobban. 

Lépés dobban, korsó koccan, 

Öregember ballag ottan. 

Elmúlt a nap, s csak a sötét 

látja és a csillagos ég, 

amint köszön meghatottan. 

Foszlott szélű kalapjával, 

megemelve lassan, mélyen 

annak, aki mindig ott van, 

sötétben és világosban, 

tárt karral a gyepű szélén.

(Fekete István: Estnek árnyán)