Mission Impossible

A mai nap mindenképpen fordulópont az emberek életében. Húsvét van, áttérünk a nyári időszámításra, egyeseknek pedig az április elseje jelent némi vigaszt sivár életükben. Bizonyos mértékben számomra is fordulópontot jelent ez az időszak. 

Valahogy most érzem úgy, hogy nincs értelme tovább küszködni ebben az elcseszett társadalomban. Nem kell megijedni, nem búcsúlevelet írok, egyszerűen elegem lett a magyar horgászok elbaltázott szemléletéből. 

Történt ugyanis, hogy - a milliónyi szemét között - az egyik közösségi oldalon minap megpillantottam egy valódi ékkövet. Helyszín az egyik legjelentősebb természetes vizünk, időpont a ragadozók ívási idejének kellős közepe. Egy vízparti asztalon szépen elrendezve ott sorakozott 5-6 termetes csuka és süllő hullája, mellettük a büszke (és kissé részeg) "horgász", boldog mosollyal az arcán (sajnos a képet nem találom, pedig egész délelőtt ezt kerestem).


Ebben nincs semmi meglepő, hülyéből van rengeteg, azonban a képet a feltöltő (horgásztatással foglalkozó cég) úgy ajánlotta, mint "nagyszerű teljesítményt, amire igazán büszkék lehetünk". Még külön gratulált is a féregnek!

Nézegettem a kommenteket, tíz ajnározóra (Ez igen, ez aztán a pecás, fasza gyerek vagy, Józsi!) jutott egy-egy tag, aki halkan, mellékesen megjegyezte, hogy talán tilalmi időben nem kéne ilyen képeket feltenni és egyébként is: a két darabos mennyiségi korlátozást ez nem lépte túl? És a nagyközönség leugatta őket...

Mert ha egy ilyen képhez hozzászólsz, erkölcsi nulla vagy. Az irigység beszél belőled, mert te nem tudsz nagy halakat fogni. Ha a fószer a betonon húzza a még vergődő, véres rekordharcsát, és megjegyzed neki, hogy talán ezt nem kéne, szintén irigynek és gyökérnek neveznek majd. Ez Magyarország.

Egyesületünk taggyűlésén megjegyeztem, hogy a telepítésre kivonuló, a vezetőséget tolvajnak tituláló bányász nyugdíjasok legalább arra odafigyelhetnének, hogy a telepítendő halat ne a parkoló zúzott kövére dobálják mérés közben. Ugye, mégiscsak élőlényről van szó...azonnal megkaptam, hogy a szalámit is megméri az ember, ha kifizeti. Persze én vagyok a hülye, miért állok neki vitatkozni a magasabb szintű logika képviselőivel.

Talán úgy tűnik, ez a bejegyzés egy kirohanás azon probléma ellen, amiről minden jóérzésű horgász felismert (és amiről naivan azt hiszi, hogy tehet ellene valamit). Nem az. Egyszerűen egy lemondó sóhajtás, és beletörődés abba, hogy bizony, néhány fecske nem csinál nyarat. Hogy a fejekben kellene változni a dolgoknak? Ezekben a fejekben? Ne vicceljünk már...

Mert hiába hirdet minden évben szemétszedést egyetlen blog, hiába próbálja bárki népszerűsíteni a sportszerű módszereket, a C&R ideológiáját, hiába engedi vissza a kifogott hal nagy részét bárki, ha száz tróger jut egyetlen tisztességes horgászra. És erre az sem lesz megoldás, ha - ahogy egyik tanult barátom mondta - "a férgese idővel elhullik majd", mert a féreg bizony a fiatalabb almákat is megtámadja. Komolyan azt hiszitek, hogy a képen pózoló családapa majd jóra tanítja a fiát?

S mert mégiscsak ünnep van, s nem illő csupán keseregni, ajánlom elolvasásra Kuti nagyszerű cikkét, melyben a nem legyes horgász választ kap néhány olyan kérdésre, mely leggyakrabban felmerül benne a módszert illetően. 

(A fotó illusztráció!)