EP Fibre hallégy

Néhány kevésbé ismert alapanyagból fogunk streamert kötni, melynek alapötletét a hagyományos furabou streamer és Benyus díjnyertes hallegye adta (számomra a tavalyi év dobogósa volt ez a légy balinra, rengeteget szenvedtem vele a nagy téli szünetben, mire sikerült szülnöm néhány valamirevaló példányt). 



Egy múltkori bejegyzésemben már regéltem pár sort E. Puglisi úrról, az ő "találmánya" jelen bejegyzésem főszereplője is, nevezetesen az EP Fibre. Valójában angyalhaj-szerű szálakról van szó, melyek vékony rézdrótok közé vannak feltekerve, megkönnyítve ezzel a leheletfinom szálak használatát. Egészen élethű csalihal imitációk készíthetőek belőle, s bár egy ügyesebb kezű légykötő ugyanezeket megköti hagyományos angyalhajból is, a lustábbak és ügyetlenebbek - lásd: én - sokkal használhatóbb anyagot kapnak a pénzükért. 



Másik delikvensünk a Hareline cég Krystal Hackle nevezetű terméke, ebből régebben bevásároltam pár színt, kedvencem a képen is látható fluo chartreuse árnyalat, ami a fehér mellett kedvenc süllős és balinos színem lett. 


Szükség lesz még fehér zonker csíkokra, dubbing waxra és hosszú szárú streamer horogra. 


1. Alapkötés, a horog végére rögzítek egy zonker darabot. 


2. Bekötöm az EP Fibre szálat a zonker tövéhez, 3-4 menetet tekerek vele. 


3. Dubbing loop-ot kialakítva összesodrok egy hosszabb fehér nyúlszőr csíkot, majd a Fibre szálak elé tekerem. 
A 2. és 3. pontot addig ismétlem, amíg a horog szeméhez érek. 


4. Felerősítek egy darab Krystal Hackle szálat, tetszés szerint néhány menetet tekerek belőle a fejre. 


5. A végkötés után dubbing fésűvel kifésülöm a testet, kialakítva a hal formát. 


Lehet variálni, Fish Skull fejekkel, Magic Head-el, szemekkel, stb. Próbáljátok ki egy akváriumban, nagyon bizalomgerjesztően mozog!


Megjegyzések