Télvég...

...vagy tavaszelő. De az is lehet, hogy még a tél közepe. Mindenesetre ma melegebb volt, és szebben sütött a Nap, mint egy átlagos márciusi délelőtt. Gondoltam, míg drávai engedélyem a bürokrácia útvesztőiben játszik bújócskát a tisztviselőkkel, nem hagyom berozsdásodni a reflexeket. Irány a közeli egyesületi víz, mely a jóslatok szerint hamarosan ismét befagy, így ismét horgászható víz nélkül maradok majd. Ma délelőtt mindenesetre még szabad volt a tó nagy része, s kiváló alkalom nyílt arra, hogy vadonatúj, rég várt Daiwa Windcast pickerem tesztelgessem. 

Daiwa Windcast picker teszt

Ő Kázmér. Én neveztem el így, persze méltatlankodva próbálta tudtomra hápogni, hogy ő voltaképpen lány, ezért a keresztelő több, mint sértés. Folyton a közelemben ólálkodott, ami mindenképp hízelgő, de megette a fele csontimat, aminek annyira nem örültem. Közben megérkeztek az első emberek is, csipás szemmel és hangosan. Ezután már simán kiegyeztem volna Kázmér társaságával, sőt, a maradék csontit is neki adtam volna, de a hirtelen jött hangzavar neki sem tetszett és kereket oldott. 

Daiwa Windcast picker teszt

Próbáltam vigaszt keresni a halaknál, akik némák, és semmi zajt nem csapnak, s megnyílt a kincsesbánya: egymás után jöttek a pocakos kárászok, tenyérnyi dévérek, sőt, egy ponty is akadt, de szákolás előtt undorral köpte ki az apró horgot. A kis picker kitűnőre vizsgázott: nem túlzás azt állítani, hogy a pickerbot vásárlásánál lehet legjobban mellényúlni. Lényegében 15 ezer forint környékén kezdődnek azok a botok, amin érdemes elgondolkodni, az olcsóbb kategória durung, silány minőség, s szinte biztos, hogy valahol elrottyan majd, s általában nem a spiccnél. A Windcast 20 ezer pénz környékén kapható a boltokban, talán az egyik legkecsesebb, extra vékony blank-el készített picker, tökéletes választás volt, áldom az agyam, hogy mellette döntöttem. 

Daiwa Windcast picker teszt

A halak igazi téli kapásokkal operáltak, néha épphogy észrevettem a mozgást a leheletfinom spiccen, gondolom, a karikás kollégák semmit sem láttak volna, ha kimerészkedtek volna a partra. Ördögöt a falra festeni: hamarosan meg is jelent egy helyi hobó, ötven grammos etetőkosarakkal, 2/0-ás horgokkal, kukoricával - én meg csak sunnyogtam a 12-es előke és a két szem csonti mögött. Valamit morgott a bajsza alatt (köszönt?), nagy hanggal lepakolt, bedobott és látványosan unatkozni kezdett. 

Daiwa Windcast picker teszt

Jöttek a darabos kárászok szépen, persze mentek is vissza sorban, a szomszéd feje pedig egyre vörösebb lett. Összesen két órát horgásztam, de fantasztikusan jól éreztem magam. Végül összepakoltam, további jó szórakozást kívántam horgásztársamnak és elindultam haza.

Daiwa Windcast picker teszt

Szeretem ezeket a nagyon korai horgászatokat, főleg az ilyen verőfényes napokon, valahogy bennük van egy élményekben gazdag év ígérete. Persze ilyen vizeken kénytelen az ember lenyelni a magassarkú cipő kopogását, a gyerekek visítását, s egyáltalán más emberek jelenlétét, de a horgászat mindenért kárpótol. 

Daiwa Windcast picker teszt

Megjegyzések

  1. Mivel egyesületi vízen nem horgászom, ezért nekem csak a Duna marad meg a környező patakok. A Dunán ilyenkor nagyon nehéz bármilyen halat megtalálni, van pár gödör amit ismerek :-) tavasszal ott szoktam pickerezni. Jó peca lehetett, az ember társak jelenléte ellenére is :-)

    VálaszTörlés
  2. derég rezgőztem már. meghoztad a kedvem, csak itt most minden víz fagyott. jó volt neked! :)

    VálaszTörlés
  3. Ahogy látom helyettem is fogtál halakat.
    :-)

    VálaszTörlés
  4. Sok jött, de lecseréltem volna egy haltalan drávai evezésre. :(

    VálaszTörlés
  5. Azt meghiszem. Egyébként inkább tél közepe. :-)

    VálaszTörlés
  6. "...bedobott és látványosan unatkozni kezdett..."
    :-))))
    Mehetnékem lett, hullámzik a nagy víz, de még nincs engedélyem. Ez nem volt szép tőled...:-)

    VálaszTörlés
  7. Látod, milyen disznó vagyok? :D

    VálaszTörlés
  8. Bizony, bizony.
    Télidőben minden halat meg kell becsülni... Egy-egy szép keszeg, vagy kárász is nagy örömet tud okozni az embernek. :o)
    Üdv.

    Tom
    pecazas.blog.hu

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése