Ragadozó halak horgászata

Vannak könyvek és publicisták, melyekre enyhén nosztalgikus érzéssel gondol a magamfajta horgász. Említhetném Antos Zoli bácsi összefoglaló, nagy műveit, a régi horgászkalendáriumok elfeledett nevű íróit; mégis, van egy kiadvány, amit sok ezer átlapozás után ma is szívesen előveszek, ha másért nem, szórakozásképp. 
A horgász szakirodalomban sokak szerint emlékezeteset lehet alkotni, örök érvényűt nem. Mondják, a folyamatosan változó technikai háttér miatt nehéz olyan tippeket adni, ami évek múlva is mérvadó lehet. Nagy kedvencem, a Ragadozó halak horgászata olyan kivétel, ami erősíti a szabályt: ha nem volt hozzá szerencséd, olvasd el, meglátod, miről beszélek. 


A könyv 1989-ben jelent meg, ifista éveim kellős közepén, életem egyik legszebb születésnapi ajándéka volt. Dr. Hunyady Attila, Dr. Tahy Béla és Kövi Gábor neve fémjelzi a művet, s kitér a süllő, csuka, balin, angolna, pisztráng horgászatára is. 
Eddig gondolom semmi extrát nem mutat a felhozatal, sem szerzőileg, sem halak szempontjából, mindhárom szakíró nevét hallottuk már legtöbben. Sajnos valahogy az utóbbi időben a pecások között is elterjedt az az országunkban megfigyelhető áporodott irigységszag, ami arra sarkall egyeseket, hogy komoly múlttal rendelkező szakírókat, sőt, szakértőket húzzanak le a saját szintjükre. Kár, hiszen mindenkinek van hibája, még a "vízen járók" nagyjainak is. 

Ragadozó halak horgászata könyv

Számomra Dr. Hunyady Attila horgászatait tekintve például örökre etalon marad. El kell fogadni: ő nem novellaíró, mégis olyan nyelvezetet vezetett be a horgászirodalomba, ami tökéletesen egyedi, az általa használt kifejezéseket (akár Matula bácsi nyelvezetét) a mai napig emlegetjük, s emlegetik sokan baráti körökben. Sosem felejtem el, mennyire vágytam egy közös horgászatra vele a Dunán, és milyen irigy voltam a fonyódligeti horgásztáborban ifjabb Bokor Karcsira, amikor kérdésemre flegmán megjegyezte: "Hunyady? Persze, horgásztam is vele többször...". 
Emlékszem, milyen pontosan tartottam a 300 evezőcsapást balatoni horgászataim alkalmával, és sokáig csak az általa javasolt szerelékekkel, műcsalikkal pecáztam - eredményesen. 

Kövi Gábort a műlegyeseknek nem kell bemutatni, részben az ő hatására kezdtem el legyezni. A könyv első elolvasása után egy Germina üvegbotból műlegyes botot fabrikáltam, tárolóorsó és vastag zsinór került rá (nem legyező, persze), ment a csattogtatás: persze esélyem nem volt halat fogni, így saját készítésű műlegyekkel egy szál nagyon vékony zsinóron spiccbotozni kezdtem a környékbeli patakokon, s ez a horgászmódszer elkísért egészen a legyes korszak kezdetéig. Ám a rovartan iránti elkötelezettségem már valóban az ő számlájára írható, mert a Ragadozó halak horgászatában az is van ám, nem is kevés! 

Mégis, ami legjobban megfogott a könyvben: semmi szájbarágás, kategorizálás, sőt, talán összeszedettség sincs benne (ami például az Antos könyvekben nagyon jól megfigyelhető); az író leült, írt és élvezte, hogy írhat. Dőlnek az anekdoták, jönnek az ötletek és a tapasztalatok; tanulunk és közben felhőtlenül szórakozunk. 
Mutass egy szakkönyvet, amire manapság ez jellemző?

Megjegyzések

  1. Az első Rapaláimat (Rapppaláimat, Rapallláimat, ki hogy szereti) Hunyady Attila útmutatásai alapján, többek között ennek a könyvnek a hatására vettem. A másik könyv, amit ronggyá olvastam,a Horgászbottal vízről vízre, szintén Hunyady Attilától. Számomra azért is etalonok, mert a legnagyobb részük a Dunáról szól.
    Egyébként én a műlegyezésem mai napig legkedveltebb fajtáját régi Magyar Horgászokból (1947-1959) tanultam és működik!!! Lófaszt kell ide petitjan meg szinte kész légy, amit már csak fel kell kötni a horogra! A legyeimet 70%-ban magyar alapanyagokból készítem, csak amit végképp nem tudok itthon beszerezni, tollat, szőrt, ilyesmiket, azt veszem Angliából.
    Szóval értették ám a dolgukat a régiek, meg persze töb volt a hal is. Úgyhogy tessék olvasni őket!!!

    VálaszTörlés
  2. "Szóval értették ám a dolgukat a régiek, meg persze több!!! (elnézést) volt a hal is."

    VálaszTörlés
  3. Ez a könyv volt a süllőző bibliánk a Balatonon. A parafás módszerrel sok süllőt fogtunk. Remek olvasmány!

    VálaszTörlés
  4. Alapmű. Megbabonázva néztem a rajzot, ahogy a csuka áll a hínárszálak között, és lesi a wobblert (most elbizonytalanodtam, hogy kell írni :). Az egyik kedvenc horgászós könyvem.
    TT

    VálaszTörlés
  5. Megszereztem, elolvastam! Köszönöm az ajánlást. (Ha van még, tedd fel őket.)
    Mindegyik része igazán hasznos volt, de kiemelten a Kövi Gábor által írt fejezet.. na erre nem is tudok jó szót.
    Talán az "időtlen" jó ide. Mintha nem is negyed évszázada íródott volna.
    Még egyszer köszönet!

    VálaszTörlés
  6. Ennél szebben nem lehetne beszélni erről a könyvről! 20 éve olvastam,könyvtári példányt, most szeretném megszerezni. Nem csodálom, hogy az egyik legszebb szülinapi ajándék volt! :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése