Folyóvízi balinos légycsere 2011 - A legyek

Minden flyswap (azaz szervezett légycsere) igazi ünnep számomra. A résztvevő bontogatja a csomagot, mint a gyerekek a karácsonyi ajándékot, egy-egy jobb légy láttán (elárulom: csak jó legyek érkeznek!) felujjong és közben hihetetlenül sokat tanul. Természetesen mindenkinek van kedvence (bármennyire is titkolja), s mindenki azonnal leül a légykötő satuhoz, mert egyszerre tizenkét olyan impulzus érte, amit akár ihletnek is lehet nevezni. 


Saját kreálmányomról ITT már készítettem egy bejegyzést, ebben a bejegyzésben nem rontom  vele az összképet. Tehát következzenek az idei balinos csere résztvevői, melyek nemrég érkeztek, s melyek annyira jól sikerültek, hogy mindenképpen látnotok kell őket. Íme:














Természetesen nekem is vannak kedvenceim, Móré Gyuri szintetikus legyéből megindult a sorozatgyártás (pisztrángra és pontyra is ki fogom próbálni), de Benyus zonkerére is kíváncsi leszek, mint folyóvízi "titoklégyre". Mindenesetre a mezőny minden egyes versenyzője tökéletes arra, hogy a következő cserét tűkön ülve várjam. 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése