Csukalegyek a javából!

Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, mennyire szeretem a Piketrek cég legyeit! Galád módon minden fogósabb darabból bevásároltam egyet, valamint ipari mennyiségű légykötő anyagot tőlük, melyből megköthetem saját kópiáimat. Az anyagok negyede ráment a kísérletezésre, de megérte: méltán büszkélkedhetek saját készítésű PT legyekkel, ráadásul sokat tanultam ezen a télen minden egyes béndzsára sikeredett streameren.
Mik azok az irányelvek, melyek alapján nekifoghatunk?

  • ne próbáljuk ezeket a legyeket mini méretben kötni, nem fognak megfelelően működni
  • szintén ne essünk abba a hibába, hogy túl kicsi horgot használunk, elveszik a légyben, sok lesz az üres bevágás
  • a fejet legcélszerűbb UV lakkal készíteni, sokkal szebb és tartósabb hatást érünk el, mint az epoxival (persze ehhez UV lámpa is kell)
  • én nem kötök ezekhez a legyekhez bokorugrót, pedig lehet, hogy kéne, mindenesetre így is elég bonyolult a dolog
  • ne spóroljunk az anyaggal, a vékony légy úgy néz ki a vízben, mint egy ázott giliszta, semmiképpen sem ingerlő a halak számára
  • türelem, türelem, türelem!

Felsorolok nektek néhány jól bevált PT legyet, ezt az évet végighorgásztam velük, erőltettem McFly-nál is, de ő marad a jól bevált bunny-nál. Jóval többet fogott, de én nagyobbakat. :)

BABY PIKE FLY


Mint tudjuk, a csukában fellelhetőek a kannibál ösztönök. Ez a légy a talán jelenlegi legjobb csuka-imitáció, érdemes próbálgatni. A többi léggyel ellentétben inkább hosszúkás, mint tömött, kevesebb anyaggal kötjük, kisebb méretekben is készíthető, nem veszíti el csalogató képességét. Zöld és fehér szintetikus szálakból készül, a fej zöld-flitteres kopoltyú lemezekből (fish-gills, szintén itt vásárolható meg), a rajzolat pedig a jól bevált marker filcekkel készíthető.

BREAM FLY


Viszonylag kevés anyagot igénylő légy, mégis jó mozgást produkál a vízben, ha megfelelően hozzuk össze. Itt már fontos a szintetikus szál megfelelő hossza, rövidebbre nem érdemes kötni, túl merev lesz a légy.

PERCH FLY




ROACH FLY


Sügér és bodorka utánzatok. Kötésük lényegében ugyanaz, csak más színű szintetikusból és flash szálakkal készül, valamint a fej is csak színében különbözik. Jó tömött legyek, de megfelelően kötve egyszerűen tökéletes a mozgásuk, az orrunk előtt elhúzva könnyű összetéveszteni a valódi halakkal.

JELLYBELLY


A csodás kis "zseléshasú"...nevét arról kapta, hogy a hasi részt puha spectrum fibre anyagból kötjük. Idei kedvencem volt, sokat gyönyörködtem a mozgásában, igazi aduász a légy. Ezt is érdemesebb nagyban kötni, de ha belegondolunk, mekkora a szája egy másfél-két kilós csukának, nem is fogjuk olyan hatalmasnak találni.

Mint már többször leírtam, érdemes félretenni a vásárolt legyek iránti idegenkedést és beszerezni ezekből egyet, aztán gyártani a kópiákat. Ha az eredetit nem is használjuk, sokat fog segíteni a kezdeti nehézségek átvészelésében. Ezeket a legyeket lényegesen nehezebb megkötni, mint egy bunny-t vagy egy deceiver-t!

Kötésükről videót találunk a Youtube oldalon, tessék szemezgetni és gyakorolni...de legfőképpen horgászni velük!

Megjegyzések